Magazin

Kövesd velünk a technológiai újdonságokat!

Kiürültek a GTX 10 készletek!

Nemrégiben piacra került az NVIDIA új generációja. Első körben az RTX 2080 Ti és RTX 2080 került a boltok polcaira, majd jött az RTX 2070. végül az RTX 2060 vált elérhetővé. Ha most nem nézzük a DXR támogatást, akkor a vásárlók alapvetően nem lettek meggyőzve az RTX 20 sorozat teljesítményéről, így sokan még mindig a GTX 10 sorozat modelljeit részesítik előnyben. Ennek eredményeképp a GTX 10 sorozatú grafikus kártyák szinte elfogytak és ami elérhető, annak is horror ára van. Egyedül a GTX 1060 , ami még nagyobb készletekkel rendelkezik, de az előre jelzések alapján azok a készletek is kiürülnek pár héten belül.

Az RTX 20 sorozat árképzése kicsit sem baráti, hisz az RTX 2070 200 ezer, az RTX 2080 300 ezer, míg az RTX 2080 Ti 400 ezer forintos árcédulával rendelkezik. Ennek alapján az eladások nem váltották be az előzetes elvárásokat. Ezután azok a pletykák mely egy új GTX 11 sorozatról terjengnek, helytállók lehetnek. Az új sorozat ugyanis jó alternatívát jelenthet a GTX 10 sorozat leváltására olyan modellekkel, melyekből kimaradnak az RT magok.

Bár az NVIDIA nem könnyíti meg a vásárlók dolgát, nyeregben érezheti magát, hisz az AMD a nemrég megjelent RX 590 mellett újat nem nagyon tud felmutatni a Radeon VII érkezéséig biztosan nem.

A cikket írta a rendszerigeny.hu csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lépj velünk kapcsolatba!

Írj nekünk és kollégáink a lehető leghamarabb válaszolnak!