Magazin

Kövesd velünk a technológiai újdonságokat!

Hivatalossá vált, mely játékosok díszelegnek majd a FIFA 20 borítóján

Hivatalossá vált, mely játékosok díszelegnek majd a FIFA 20 borítóján. Azt már lehetett sejteni, hogy Ronaldo lekerül a borítóról, hisz az EA elveszítette a Juventus jogait, így esetleg portugál mezben láthattuk volna a legendát. Tavaly A Ronaldo ügy miatt – váratlan klubváltás – Neymar, Dybala és De Bruyne helyettesítette a portugált. Dybala szintén kiesett, hisz Juventus játékos, Neymar pedig nemi erőszak gyanúja miatt került kereszttűzbe (bár bizonyítékok hiányában az ügyet felfüggesztették). A három játékos attól függően lesz látható a fizikai lemez borítóján, illetve a digitális kiadás bélyegképén, hogy melyik verziót vásároljuk meg. Eden Hazard kapta a standard kiadás borítóját, melyhez minden bizonnyal közrejátszott, hogy a belga csillag a nyáron áttette a székhelyét Madridba. A Champions Edition borítóján az újdonsült holland, Bajnokok Ligája győztes Virgil Van Dijk szerepel majd, végül a francia legendának, Zinedine Zidane-nak jutott az Ultimate Edition. A Real Madrid jelenlegi edzőjéről érdemes megemlíteni, hogy helyet kapott a FIFA 20 ikonjai között is. 

A FIFA 20 szeptember 27-én kerül a boltok polcaira és PS4 -re, PC-re, valamint Xbox One-ra lesz elérhető. Fontos megemlíteni azt is, hogy a megszokott módon a különféle kiadások eltérő extrákat tartalmaznak, ami az Ultimate Team játékosoknak lehet érdekes. A Standard kiadás 3 Rare Gold Pack-et tartalmaz, míg a Champions Edition vásárlásával 12 Rare Gold Pack-et nyithatnak ki a játékosok. A Champions Edition Egyébként már szeptember 24-én elérhető lesz. Az Ultimate Edition ugyancsak szeptember 24-én lesz elérhető, de már 24 Rare Gold Pack lesz az extra, valamint egy nem eladható FUT Ones to Watch kártya. Ami az árakat illeti, 60, 80 és 100 dolláros digitális kiadásokkal számolhatunk.

A cikket írt a rendszerigeny.hu csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lépj velünk kapcsolatba!

Írj nekünk és kollégáink a lehető leghamarabb válaszolnak!